Tánc a folyosón

2026.08.19 18:59

Világosan emlékszem arra a reggelre, amikor edzés után a folyosónkon táncikáltam, Gyuri pedig álmosan kijött a szobánkból. - Te meg minek örülsz? - kérdezte vigyorogva. Én meg, tovább táncolva: - Nem tudom. Így születtem.

 Valószínűleg tényleg van benne valami. Biztosan van egy jó adag genetika az alap boldogságszintemben. Ezt Olivér fiam talán még százalékosan is meg tudná mondani, hiszen éppen ilyen kutatásokon dolgozik. 

De a rózsaszín szemüveg nem azt jelenti, hogy mindig minden rózsaszín volt. Voltam én is mélyen. Nagyon mélyen. Talán éppen ezekben az időszakokban tanultam meg igazán hinni. Leginkább magamban, és valamiféle felsőbb erőben. Mert ha ez a hit nem lett volna, lehet, hogy ma én sem lennék. Akkor sem, ha egyébként a rózsaszín szemüveg tényleg velem született. Én is aggódom, sírok, tépelődöm. 

Vannak dolgok, amiktől félek, és vannak napok, amikor minden rosszul alakul, de közben nagyon sok minden van, amiért hálás tudok lenni. Egészségesnek és erősnek érzem magam, van egy fantasztikus férjem, és vannak csodálatos gyerekeink, akik mára önálló felnőttek lettek, és megállják a helyüket a világban. Imádom a munkámat. 

Úgy érzem, szeretnek és becsülnek a betegeim, nekem pedig valami nagyon mély, alapvető igényem, hogy segítsek másoknak. Ehhez talán nem is választhattam volna jobb hivatást annál, hogy orvos lettem. 

Van egy csomó egészen hétköznapi dolog, ami boldoggá tesz: társasozni, futni, a kutyáimmal sétálni, olvasni, kimenni az erdőbe. Csak úgy nézni a fákat, a fényeket, hallgatni a madarakat. Ezek mindig kiszakítanak egy kicsit a verkliből. 

A természet pedig valamiért újra és újra helyre tesz bennem dolgokat. Ott vannak az emberek körülöttem: olyan barátaim vannak, akik inspirálnak, akikre felnézek, akiktől tanulok. Még a saját kis futócsapatomban is újra meg újra azt érzem, hogy miközben segítem őket, ők is motiválnak engem. 

Talán ezért táncikálok néha minden különösebb ok nélkül a folyosón. Nem azért, mert mindig minden jó. Hanem mert valahogy nagyon sokszor észreveszem azt, ami az. Azt hiszem, ez az egyik legnagyobb ajándék, amit az élettől kaptam