Sarok napló +62. és +20. nap
2021.03.14 17:29
Lassan három hete, hogy a jobb sarkam is túl van a műtéten, és szerencsére az a jó hír, hogy nincs hír. Minden halad a maga útján - konkrétabban: én óvatosan lépdelve haladok az utamon, ami eleinte a lakásunkat, majd az utcánkat jelentette, de tegnap már igazi "ultra" távot teljesítettem: két kilométert gyalogoltam. Kimentünk a kedvenc rétemre. Gyuri nagyon rendes, sétál velem és a kutyákkal, pedig nem hinném, hogy különösebben vágyik sétálgatásra - legalábbis eddig nem igényelte. Úgy érzem, a második műtétem után gyorsabban javulok, de mégis kicsit türelmetlenebb vagyok, mint a bal lábam műtéte után voltam. Talán azért, mert olyan jó, hogy süt a nap - annyira vágyok kint lenni és többet, gyorsabban menni. Elég sokat ábrándozom a futásról, ha autóban ülök és kinézve látom a tájat elsuhanni: milyen jó lenne itt futni... De türelmes vagyok: tudom, mennyit szabad mozognom, figyelek magamra, a testem visszajelzéseire.
A hét elején is kimentem egyet bringázni, nagyon jólesett, sütött a nap, fújta az arcomat a szél, igazi "szabadság-feeling" volt, alig álltam meg, hogy csak a 25-ös körömet tekerjem, de szerencsére nem vitt el a lendület, mert estére azért egy kicsit bedagadt a bokám, jelzésnek vettem, hogy maradjak szépen a görgőn, amit könnyebben tekerek. Így maradt a görgőzés, de legalább közben megnéztem a Hét év Tibetben című filmet. Ami persze szintén a futásra emlékeztetett. A filmet látva igazán sajnáltam az eltörölt Ultra Gobi-t, mert azon a versenyen a Tibeti-fennsíkon futhattam volna, ami gyönyörűnek tűnt a filmkockákon. A gyógytornát, erősítéseket is naponta csinálom, szóval a mozgásból nincs hiány.
A héten már többször rendeltem is, de csak pár órát, mert az állást szereti legkevésbé a lábam. Nagyon aranyosak a betegeim, mindig kérdezgetik, hogy vagyok. Ahogy beszélgetek velük, gyakran előkerülnek saját mozgásszervi panaszaik is, igyekszem e téren is segítségükre lenni, és néhány tornagyakorlatot javasolni. Viccesnek tűnhet, ha valaki benéz a fogorvosi rendelő ablakán és azt látja, hogy a doktornéni bemutat a betegeknek különböző erősítő gyakorlatokat és nyújtásokat. Kedden Simonyi Balázs látogatott meg, akinek életem leghosszabb riportját adtam, ami podcastben lesz hallható (majd megosztom). Balázs nem volt szívbajos, sok olyan témát hozott fel, amiről sosem beszéltem még...
Szerdán is nagy nap volt: megkaptam a második covid védőoltásomat is, aminek nagyon örülök, mert ha valahol, akkor a fogorvosi rendelőben szállnak rendesen az aerosolok, rajtuk a vírusok. De nem csak magamról van szó: a közvetlen környezetem, családom, és a közösség iránt érzett felelősségtudatból is egyértelmű volt számomra, hogy nincs más alternatíva, mint beoltatni magamat.
Az igazán nagy nap csütörtök volt, amikor is Gyuri születésnapját ünnepeltük - aki barátaitól egy 50-es számozású meggypiros válogatott mezt kapott (vajon hány éves lett?), tőlem pedig egy bringát. Nem tudom, melyiknek örült jobban, de egész este a mezben volt - igaz másnap már bringázott is egyet. Mindenesetre alig várom, hogy együtt faljuk a kilométereket valahol a Balaton-felvidéken, a Duna mentén, vagy a Mecsekben. Na és persze azt is, hogy együtt szurkolhasson az új mezében a barátaival egy válogatott meccsen! Szóval, ez egy várakozással és vágyakozással teli időszak, de a magam részéről megteszek mindent, hogy minél rövidebb legyen!