Sarok napló +50. és +8. nap
2021.03.02 20:33
Sosem szerettem nézegetni futók sérüléseiről készült képeket, levált körmöket, feldagadt ízületeket, kidörzsölődött hajlatokat - épp elég, hogy néha magamon is látok hasonlókat egy-egy ultraverseny után... Én magam sosem töltöttem föl ilyen képet, pedig lett volna pár, nagyon ütős is. Most viszont úgy gondoltam, itt az idő megmutatni nektek blogom múzsáját és főszereplőjét, annyi keserűség, izgalom és (régebben) boldogság okozóját - a sarkamat. Hát, ő volna az - a jobb oldali. Azért merem megmutatni, mert már nem kell a 18-as karikát mellékelni, pedig még csak nyolc nap telt el a műtét óta. Amint látjátok, még a Spartathlon-győzelmek emlékére rám pingált koszorúk sem estek áldozatául a műtétnek, pedig benne volt a pakliban, hogy ha metszeni kell, akkor szét lesznek vágva nagy becsben tartott "növényeim" is... De szerencsére Magos doktor úr kíméletes volt hozzájuk.
A napjaim szépen csordogálnak, túl vagyok egy ötévenként kötelező többnapos szakmai továbbképzésen, amit most online is el lehet végezni. Órákon át néztem minden nap a fogorvosi témájú előadásokat, és meg kellett állapítanom, hogy a sok ülés után jobban fájt a hátam, a derekam és a nyakam, mint bármelyik testrészem, amikor órákat edzek... Ma délelőtt sikeresen le is vizsgáztam - igaz kicsit furcsa volt puha plédbe burkolózva, a nappalinkban kitölteni a tesztet, bár ugyanúgy izgultam, mintha az egyetemen lettem volna - és örültem, amikor megláttam a végeredményt.
A sarkam általában nem fáj, igaz volt egy-két napom, amikor azért éreztem, hogy történt némi fúrás-faragás ezen a testrészemen, és kellemetlen érzések járták át. Néha már csizma nélkül is rá tudok óvatosan lépni, de amikor hosszabb távot teszek meg, akkor mindig rajtam van. Pl. amikor a nagyszobából kimegyek a konyhába... Hozzáteszem, elég macerás fel-le csatolni, alig várom, hogy eldobhassam - hiszen mégiscsak itt van már a tavasz, ki jár ilyen napsütésben csizmában? Egyszer viszont áldottam, hogy rajtam van: amikor belerúgtam az asztal lábába - és nem éreztem semmit.
A gyógytornát is szorgalmasan csinálom, Gitta - a gyógytornász - nem kímél, néhány gyakorlat közben azt gondolom, bárcsak sose operáltak volna meg. Persze ez csak vicc, örülök, hogy végre túl vagyok a műtéteken, és szépen javulok. Csak a szívem fáj nagyon, amikor kinézek az ablakon, és gyönyörűen süt a nap, mert már annyira vágyok kimenni - de tudom, hogy közeledik ez a nap is!