Sarok napló 5. nap
2021.01.16 18:43
avagy szív napló 8036. nap. Ne ijedjen meg senki, nem kellett szívműtéten is átesnem, csak ennyi ideje rabolta el végérvényesen a szívemet Gyuri. Mielőtt még kiszámolnád: kerek 22 éve. Szóval, ma ünnepeljük a házassági évfordulónkat, igaz a "szokásosnál" csendesebben. Általában el szoktunk utazni egy-két napra valami romantikus helyre, de ez ugye most több oknál fogva sem lehetséges. Pedig ha nem lenne ez az átkozott járvány, milyen romi programjaink lehetnének: Gyuri ölben cipelne egész nap, de nemcsak a küszöbön át, hanem mondjuk egy hangulatos kisváros utcáin vagy egy havas erdőben. Biztos élvezné...
Így viszont maradtunk itthon, és hogy kényelmesen tölthessem a lábadozásom idejét, kaptam Gyuritól egy szívecskés párnát. "Természetesen" flamingósat. Igaz, hogy a művészi ábrázolásban a csőre inkább egy pelikánéra hasonlít, de nekem így is tetszik. A párna mellé továbbra is az ágyba kapom a reggeli kávémat (úgy látszik Gyuri nem olvasta az előző posztomat), igaz, hogy egyelőre nem megy mindig simán a "capuccino" gomb benyomása neki, volt, hogy hosszú kávét is főzött, mert eltévesztette a gombot. Majd csak belejön - mindenesetre hagyok neki időt gyakorolni!
A véralvadásgátló injekciózás is egyre összeszokottabban megy nekünk, ami nem kellemes, de végre valami újdonság. 8000 nap után ez is valami! Fekszem az ágyban, szép lassan felhúzom a hálóingem a combomon - na nem teljesen, csak éppen annyira, amennyire kell. Ő a combomra teszi a kezét, megsimogatja, keresi a megfelelő helyet. A legszebb tekintetemmel nézek Gyurira, és megígértetem vele, hogy nagyon óvatos lesz. Amikor megígéri, akkor még egyszer. Aztán fejemre húzom a takarót, összeszorítom a fogam, és várom, hogy megtörténjen. Jöjjön, aminek jönnie kell! Úgy érzem, egy hős vagyok...
Na, de hogy a sarkamról is essen pár szó: eddig minden rendben van. Csinálom a gyógytornát: a rögzítő csizma nélkül hajlítgatom az ízületemet, ujjaimat; szorítom-elengedem a vádlimat, mozgatom a lábaimat. A felső testre erősítek is, olyan gyakorlatokkal, amivel nem terhelem a sarkamat; a csizmában pedig biciklizek a görgőn. Ja, és nagyon jól tudok már a csizmában lépkedni. A konyhaasztal-kör már egyre jobban ment, így a sebesség után rámentem a távolságra: immár az egész konyhát körbejárom.
Ne aggódjatok, nem csinálok semmi olyat, amit az orvosom és a gyógytornászom ne javasolt volna - azt viszont becsülettel megteszem. Nem siettetek semmit, tudom, hogy ez a felépülés épp olyan, mint egy futóverseny: nem szabad az elejét elfutnunk. Ha a Spartathlont veszem alapul, akkor most kb. a 15. kilométernél járok a 246-ból (mindkét műtétet figyelembe véve). Van még idő bemelegedni... Ha pedig elfáradtam, akkor van egy pihe-puha párnám, amire bármikor lefekhetek.