Sarok napló +45. és +3. nap

Ott búcsúztam el tőletek, hogy a kis plüss vizslámmal feküdtem a kórházi ágyon a második sarokműtétem után. Szerencsére nem volt semmi gond, vigyázott rám a kiskutyám. Az éjszaka hosszú volt, alig aludtam - de legalább ráértem olvasni, és "mozizni": megnéztem az Anna Kareninát, miközben visszatért az élet a lábaimba. Reggel mehettem is haza, igaz kb. úgy éreztem magam, mint egy Spartathlon után a célban. Nagy boldogan fel akartam állni az ágyamból, aztán elkezdett forogni a világ, és majdnem kidobtam azt a pár falatot, amit az elmúlt 36 órában ettem. Gyuri tolt ki kerekesszékben az autóhoz, alig vártam, hogy elfeküdjek a hátsó ülésen. Lassacskán kezdett visszatérni belém az élet, félúton már meg kellett állnunk, mert muszáj volt meginnom egy lattét és beburkolnom egy vega hot dogot. Isteni volt, ekkor már tudtam, hogy megmaradok... Otthon Gyuri ment be először a lakásba, hogy kiterelje a kutyákat az udvarra, mert tuti feldöntöttek volna örömükben, én meg nem akartam rögtön a baleseti felé venni az irányt. Mikor már biztonságba helyeztem magam a kanapén, akkor engedte be Gyuri a vizslákat és Maszatot, akik rögtön körbeszaglászták a ruhám, és a rögzítő csizmám. Láttam az arcukon, hogy szomorúan állapítják meg, hogy a "gazdi már megint nem fog mostanában velünk futni..." Aznap még azért elég gyengusz voltam, sokat pihentem, éreztem, hogy mínuszban vagyok energetikailag, viszont nagyon jól aludtam, nem fájt semmim - a műtét után összesen kétszer kellett fájdalomcsillapítót bevennem.

Reggel boldogan konstatáltam, hogy jobban tudom mozgatni az ujjaimat és a lábfejemet, mint az első műtét után. Napközben sokat pihentem, és hogy ne unatkozzak, nekiálltam egy online fogorvosi továbbképzésnek, amivel elleszek egy darabig. A csizmában szépen el tudok botrokálni a lakásban - sőőőt, annyira szépen sütött a nap, hogy muszáj volt kimennem az utcára is. Nagyon élveztem. Olyan jó, hogy nem fáj a lábam. El is gondolkoztam, hogy egyáltalán csináltak-e rajta valamit, vagy csak ejtettek két kis sebet a sarkamon, hogy azt higgyem, megoperáltak - de mivel eltűnt a csontkinövésem, megnyugodtam. A véralvadásgátló szurikat most is kapnom kell, de hősiesen tűröm, számolom vissza a napokat.

Annyira jó, hogy most már látom az út végét. Az első műtét után is jó volt, mert tudtam, hogy megszabadulok a fájdalomtól, de most már nem tornyosul ott előttem a második műtét "réme", most már "csak" a rehabilitáció jön, ami azért teljesen más érzés így.

Ma már tekertem is egyet a csizmában, gyógytornáztam és erősítettem felső testre. Szóval, minden halad szépen a maga útján, bízom benne, hogy minden rendben lesz. Én megteszek érte mindent, amit kell - hogy majd egyszer újra úgy érezhessem magam egy ultraverseny céljában, mint kedden reggel a kórházban...