Reggeli futás
Picivel 6 előtt csörög az ébresztő, kábán kászálódom le a konyhába kávét főzni. A kutyák persze ki sem mozdulnak a takaró alól, csak lustán figyelnek, ahogy készülődöm. Kávé, egy kis pakolászás, futóruha fel, zselé a zsákba, és már indulok is a Csónakázó tóhoz.Az edzés legnehezebb része mindig az, amikor ki kell szállni az autóból, miután az ülésfűtés jól átmelegített – de pár lépés séta után már a bemelegítés tempójára kell figyelnem, nehogy túltoljam, kell az erő a feladatokra. Az 100 méteres repülőkben jól felpörgök, jöhetnek a 2000-ek. Az első tókör végén még ráérek integetni egy idős párnak, de a másodikban már elmarad a köszönés, a harmadikban pedig csak árnyékként észlelem őket a perifériámon. Még jó, hogy az edzés elején tudtam köszönni nekik. Teljesen elmerülök a futásban – szeretem, amikor szinte kilépek a testemből, és csak a feladatra koncentrálok.A végén, levezetés előtt megállok egy pillanatra, és elégedetten elmosolyodom, csinálok egy szelfit, ami szokás szerint béna, jobban tettem volna, ha a hattyúkat fotózom. Jobb formában vagyok, mint tavaly ilyenkor, de tudom, lesz ez még jobb is. De addig még rengeteg ilyen reggel vár rám...