Obala Trail
Az elmúlt hetekben gyakran éreztem, hogy ha időnként meg tudnék duplikálódni, az is kevés lenne a rám zúduló feladatok elvégzéséhez. Leginkább egy hosszú futásra vágytam, távol a világtól, kikapcsolt telefonnal. Ennek reményében neveztünk be az Obala Ultra Trailre: Gyuri a 35-, én pedig a 65 kilométeres távra. Egész héten alig vártam, hogy végre ott legyünk. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy alig három és fél órányi autózás után napsütésben, a tengerparton találtuk magunkat.
Másnap reggel egy busz szállította ki a futókat a rajthoz. A pálya elején egy körülbelül két kilométer hosszú, meredek emelkedővel kezdtünk, amin csak gyalogolni lehetett, de ezt leszámítva az egész útvonal jól futható volt. Hol puha tűleveleken, hol avarral borított köveken, hol pedig egyszerű, köves szakaszokon haladtunk. Élveztem a technikásabb részeket, hiszen ezeket otthon nem igazán van lehetőségem gyakorolni. Bár kicsit soknak éreztem az aszfaltos szakaszokat, végig remekül éreztem magam.
40 kilométernél döbbentem rá, hogy szinte egyáltalán nem érzek fáradtságot, olyan flowban voltam. Ekkor elhatároztam, hogy a maradék 25 kilométernek jobban "nekifekszem". Hihetetlenül élvezetem az előzgetést, úgy éreztem, könnyedén, friss energiával futok az emelkedőkön is. A célba boldogan, feltöltődve érkeztem meg. Ráadásként a 8. helyen, 8 óra 7 perces idővel értem célba – igazi jutalom volt ez a futás minden szempontból
