MDS Legendary - mínusz 1. nap
Ülök a buszon, zötykölődök a sivatag felé. 270 kilométer vár rám a Marathon des Sables Legandary versenyén a Szaharában. Ez már a hetedik hasonló (250 km 6 szakaszban, önellátó formában) versenyem, mégis úgy izgulok, mint az első félmaratonom előtt. Nem tudom megszokni ezt az érzést. Tudom, mi vár rám, tudom, hogy fizikálisan, mentálisan és praktikus oldalról is felkészültem – de talán pont a tapasztalat miatt tartok mindattól, ami rám vár. De ezért jöttem, végül is ezt szeretem… Igaz, a repülőn egy (öröm)ittas társaság megpróbált rábeszélni, hogy inkább velük tartva fedezzem fel Marokkót, de maradtam az eredeti elképzelésemnél - engem az efféle kihívások, a futás, a természet ilyen közelsége tesznek boldoggá. Marrakeshben egy napom volt. Igyekeztem adaptálódni a meleghez, a tűző naphoz, és mivel a szállásom egy nyugatias kerületben volt, inkább besétáltam a medinába, ahol kicsit vissza lehetett zuhanni a múltba. Hiányzik Gyuri, januárban még együtt sétálgattunk itt – de most nem volt értelme kijönnie. Csütörtökön reggel több versenyzőtársammal együtt buszra szálltunk, és elutaztunk a versenyközpont helyszínére, Ouarzazatébe. A gyomrom két alkalommal szorult görcsbe: először, mikor véget nem érően kanyarogtunk felfelé az Atlasz szerpentinein, másodszor pedig, amikor a központi hotelben tudomásomra hozták, hogy hiába foglaltam le, és igazolták vissza, nincs szállásom. Ami azért probléma, mert ez egy kis város kevés hotellel, és a futók miatt nincs már szabad szoba. Nyugtatgattak, hogy semmi gond, üljek le nyugodtan, ez Marokkó, minden megoldódik majd. Nagyon nem estem kétségbe, gondoltam, legfeljebb leterítem a derékaljamat a kertbe és megkezdem a nomád életemet. Egy órányi várakozás után aztán sikerült egy szabad szobát keríteniük… Elmentem egy boltba, bevásároltam a következő napokra, mert a sivatagban már viszonylag kevés abc lesz, mi pedig vasárnap reggelig tudjuk még azt enni, amit a versenyig kiviszünk a táborba. Taxival mentem, odafelé 50 dirhamot fizettem, visszafelé jobban sikerült alkudnom, akkor ötöt. Ez is Marokkó. A bőröndünket is visszük a sivatagi táborba, holnap lesz a hivatalos becsekkolás a versenyre a kötelező felszerelés átnézéssel, orvosi vizsgálattal, rajtszámátvétellel, és utána már csak az maradhat nálunk, amit cipelünk végig a célig. Most még van netem, de azt nem tudom, hogy a következő napokban lesz-e. Egyelőre azt sem döntöttem el, hogy kiviszem-e a sivatagba a telóm. Az is plusz súly. Elvileg naponta egy alkalommal tudok majd videóüzenetet küldeni, de teló nélkül nem fogok tudni semmiről. Amit a családi híreken kívül egyébként nem is bánok… A versenyt lehet majd követni, Gyuri megosztja majd veletek a linkeket, híreket. Mindenkit ölelek, szorítsatok!