MDS Legendary - 1. szakasz

2026.04.05 19:27

Ami a tényeket illeti: a nyitányon 35 kilométer (+285 méter szintemelkedés) várt a versenyzőkre. Szilvi 4 óra 14 perccel ért be a célba, ezzel 17. lett a 374 fős női mezőnyben (életkori kategóriában a 3.).  Ami pedig az élményeket – így ír Szilvi:  Beértem.  Minden jó volt, bár a reggel még kicsit stresszes volt. Mivel szorosan egymás mellett vagyunk a sátorban, alig van hely pakolászni, nehéz készülődni. Viszont még a kávét és kását is meg tudtam főzni. Éjjel nem fáztam. Nagyon jó volt. Bár hülyeségeket álmodok, jó arra ébredni, hogy nem remegek a hidegtől. Fél órával a rajt előtt kellett kimennünk a rajtterületre. Hihetetlen ez a sok ember, itt a világ végén, a sivatagban...  Az első 3 kilin kicsit még zavaró volt is a tömeg, de utána tök jól eloszlottak az emberek. Csak nyugiban mentem, magamra figyeltem – tudom, nagyon hosszú lesz a verseny. Szépen megittam mindent, amit terveztem, minden frissítőnél le is locsoltattam magam. (Végül is itt a húsvét!) A táj nagyon szép volt, igazi szaharás, sok-sok dűne körülöttünk. Szerencsére ma még csak kisebbeket másztunk meg, de így is volt jó sok mély homok, de nem zavart, haladtam, ahogy tudtam. Talán csak a végén nem esett jól a cél előtti bő két kili a mély homokban. A lényeg, hogy élveztem. A cipő nagyon jó, örülök, hogy végül ezt választottam. (Szilvi most először fut sivatagban a Salomon S/Lab Ultra Dust cipőjében, aminek az a különlegessége, hogy a kamásli egybe van varrva a cipővel. - a szerk.) Mikor levettem, hófehér volt a zoknim, semmi homok nem ment bele. A talpam oké maradt, az oldalam dörzsölődött ki két helyen, de holnap majd leragasztom. A kulcscsontom, eddig békés. (A hosszú edzéseken nagyon kidörzsölte a zsák Szilvi kulcscsontját, ezért plusz szivacsot kellett a zsák pántjaira varrni.) A célbaérkezés után gyorsan megittam a recoveryt, átöltöztem, megtisztálkodtam és kimostam. (Ez utóbbit nem részletezte Szilvi, de legutóbb egy zacskóba engedett vízzel és egy kis mosószerrel rázta össze a ruhákat a sivatagi nagymosás alkalmával.) Amúgy telemegy minden homokkal, a szemem is szúrt, de ahogy kimostam, jobb lett. Most pihi, főzés. Borzasztó hőség van. A kimosott ruhám 40 perc alatt csont száraz lett a sátortetőn.  Nagyon jó a csajos sátor. Rengeteget nevetünk. Folyton megy a csacsogás. (Sajnálom, hogy nem vagyok ott.) Nagyon jó a banda. A kiskutyának van még 2 tesója. Nem tudom, mi lesz velük. (Gondolom, hazahozod őket.) Láttam, hogy 17. vagyok. Persze ez semmit nem jelent még, de nagyon örültem az időmnek. 

Elvileg ez az utolsó nap, amikor van térerőnk. Köszönöm a szurkolást!