Indul a visszaszámlálás
A múlt héten elkezdtem a célirányos felkészülést a Marathon Des Sables -re.
Körülbelül 14 év telt el azóta, hogy egy bajai ultrafutó találkozón órákon át faggattam Frank Tibit erről a legendás versenyről. Akkor még csak álom volt. A fiúk kicsik voltak, szóba sem jöhetett, hogy heteket töltsek a sivatagban. Az elmúlt 8 évben futottam sok sivatagi versenyen – megtapasztaltam a forróságot, a végtelen horizontot, a csendet, a homokkal vívott csatákat, a nomád körülményeket, de a nagy klasszikus valahogy mindig kimaradt. Idén 40 éves a verseny, terveztem nevezni, de lemaradtam. Aztán az MDS 100 mérföldön elért második hely után lehetőséget kaptam az indulásra. Az elkövetkezendő hetek a nehéz zsákos edzésekről szólnak. Jön az expedíciós ételek próbálgatása, a felszerelés grammra pontos mérlegelése, újragondolása, a padon történő izzasztó edzések. És igen… A múlt héten spirituszkockával tüzet raktam a teraszon, mert a versenyen arra is szükség lesz.
14 év várakozás. Több, mint kétezer kilométer a világ sivatagaiban. Most pedig végre a nagy klasszikus.
Indul a visszaszámlálás.
