Három hét a Szaharáig
Alig 3 hetem van a Marathon Des Sables Legendary rajtjáig, amikor is 1500 futótársammal együtt állunk majd a sivatagban, hogy nekivágjunk: 270 kilométert fussunk a Szaharában egy önellátó versenyen. A verseny 1986-ban indult — idén 40 éves, és ennek megfelelően az elit mezőny is parádés. A nőknél Western States-, TDG-, UTMB-, Boston maraton- és többszörös MDS-győztes futók állnak rajthoz. Mondhatni az esélytelenek nyugalmával indulok, de ez így is kemény menet lesz. Az utóbbi hetek már nagyon erről szólnak fejben. A felkészülés már abszolút célirányos. Mit is jelent ez? A Szaharában 6 egymást követő napon, hőségben, mély homokban, nehéz zsákkal kell futni. A fő edzések most a zsákos sorozatterhelések — amik egyben a legkegyetlenebbek is. Mindig van min finomítani: – máshogy elrendezni a zsák tartalmát – plusz szivacsot varratni a zsákra, ami pár óra után sebesre törte a vállam – megy a tetris: mi az, ami tényleg nélkülözhetetlen, szükséges súly – kísérletezés a kajával – futópados, izzasztó résztávok – szaunázás Sokszor futottam már sivatagban, mégis izgulok. (Persze mindig így van.) Most még ott a para a zsáktól, a 40 foktól, a homokvihartól, a kint alvástól… De remélem, ahogy mindig, most is összeáll majd minden az utolsó bő két hétben. A sivatag ugyanis nem csak próbára tesz — hanem tanít is. Alázatra, jelenlétre, egyszerűségre. Végül pedig mindig ad valamit, amit csak ott lehet megtalálni.
Hamarosan újra elindulok.