Grand to Grand Ultra - 5. nap
„Közeledett a kanyon, amiről a szervezők a rajt előtt meséltek. Amiről annyi képet nézegettem évekkel ezelőtt, és amit látva úgy éreztem, ide egyszer el kell jönnöm. Ami teli van számomra félelmetes, meredek falakkal, ahol mászni kell, de amiket jó lenne egyszer leküzdeni. Ahol ugyanazon pillanatban szűkül össze résnyire a sziklák közötti tér az ember szeme előtt, és nyílik ki a mindenség az ember lelkében. Több mint 230 kilométert tettem meg eddig, itt a utah-i sivatagban, egy rohadt nehéz zsákkal a hátamon, de itt vagyok, itt futok – és boldog vagyok. Nem érdekes, hogy leszakad a hátam, hogy nem fürödtem egy hete, hogy nem ettem normális ételt, most nem érdekes, hogy éjszakánkét fázom, nappal meg éget a nap – mert itt lehetek, és futhatok. Nem számít, hogy vezetek a versenyben, hogy az sem tudom, mi történik a világban, most nem számít, hogy napok óta nem beszéltem Gyurival, nem számít, hogy ki vagyok, honnan jöttem, és hogy mi lesz velem holnap - csak a pillanat számít: itt vagyok, és futhatok. Boldog vagyok. Újra átélhetek valamit, ami míg élek, bennem marad. Örökre. Amihez bármikor vissza tudok majd nyúlni. És igen: megérte a sok edzés, hajnalban kelés, vizes törölközőkkel kitömött zsákkal futás, erősítés. Mert most itt lehetek, és végig tudom csinálni. Úgy, ahogy azt szeretem. Tele küzdelemmel, mindent beleadva, az utolsó verejtékcseppemet is a sivatagi homokban hagyva – magammal megelégedve. A többi nem számít. Ha ez egy jó helyezéssel is jár, az bónusz - már rég nem ezért csinálom. Még 30 kilométer ma a kanyon után a sivatagban, holnap pedig már csak 13 kilométer a célig. Csak azt sajnálom, hogy Gyuri nincs velem. Tudom, hogy élvezné, és nekem sem Marcihoz kellene bújnom éjszakánként gondolatban. Így marad esténként a hálózsák melege, a homokszemek sercegése, hajnalonként a tábortűz pattogó hangja, a gőzölgő instant kávé illata, a bíborszínű égbolt, napközben a végtelen homokdűnék, a lélegzetelállító vörös sziklák, az arcomba spriccelt vizes permet, futótársaim öröme, ölelése. Maga a csoda.”
Hogy sikerült-e megszerezni Szilvi naplóját vagy csak a futómúzsája csókolta-e homlokon a poszt íróját? Maradjon titok.
Ami a tényeket illeti: Szilvi 6 óra 6 perc alatt, első nőként teljesítette ezt a 42 kilométeres szakaszt (benne1000 méter szintemelkedéssel) - sőt, csak a top 3 férfi előzte meg, így összetettben továbbra is vezet. Előnye 76 perc az utolsó, 13 kilométeres etap előtt, ami szombaton lesz.Nem szeretnék elkiabálni semmit, de ha csak nem csap le rá a kaliforniai kondor, nem marja meg egy csörgőkígyó, nem rabolja el Sivatag Bikája, nem nyeli el végleg a Sárkány hasa, nem téved el, vagy nem esik bele egy kaktuszba, akkor Szilvi meg fogja nyerni a versenyt. Roskovics Miki a 8. lett ezen a szakaszon, összetettben a 6. helyen áll. Szurkoljunk nekik!
L. Gyuri (Még Büszkébb Toll)