Grand to Grand Ultra 2026

2026.09.18 17:02

Az utóbbi napokat Kanabban, Utahban töltöttem. Készülődéssel, pakolással, de leginkább pihenéssel és némi futkározással. 

Ma lecsekkolják a felszerelésünket, holnap reggel pedig kivisznek minket a Grand Canyon északi peremére, hogy vasárnap reggel elrajtoljunk a G2G Ultrán. A Grand to Grand Ultra 278 kilométer, 6 szakaszban, a Grand Canyontól egészen a Bryce Canyonig. Én önellátó kategóriában indulok, vagyis a teljes heti élelmemet és a kötelező felszerelésemet a hátamon viszem. A zsákom súllya folyadék nélkül 8.7 kiló, ennek jó része (5 kg) az étel. Napról napra, táborhelyről táborhelyre haladunk a sivatagban, egyre könnyebb zsákkal, ahogy fogy a kaja. Kétszer teljesítettem már ezt a versenyt, és mindkétszer győztem, így már második éve meghívott futóként érkezhettem.

Tudom, mi vár rám. Vagy legalábbis azt hiszem, mert a sivatagban mindig történhet valami, amire nem lehet előre felkészülni.

 Ahogy az előző két alkalommal, most sem az eredmény mozgat. Szeretném megélni az egészet. A reggeleket, a végtelennek tűnő kilométereket, a hőséget, a fáradtságot, az estéket a táborban, a tájat és azokat a pillanatokat is, amikor az ember pontosan érzi, mennyire kevés dologra van valójában szüksége a boldogsághoz.. Az első évben egyedül utaztam ide. Tavaly Gyurival együtt éltük át ezt a kalandot. Idén pedig Jakabházy Mikivel és feleségével, Sziszóval érkeztünk. Miki is fut, ő a „supported” kategóriában, vagyis az ő felszerelését a szervezők szállítják, Sziszó pedig a szervezői csapatot erősíti. Nem mondom, hogy nincs bennem izgatottság, mert persze van.

 De leginkább azt érzem: készen állok. Holnap reggel megint felveszem a hátizsákot, és elindulok a Szurkoljatok!