Gobi March – 3. nap, beszámoló (kedd)
Gyuri: Ma a tervezett 40 kilométer helyett 23 km-es lett a táv, de ennek köszönhetően több ideje maradt Szilvinek elmesélni, mi történt vele a hétfői célbaérkezése óta.
Tegnap este jó nagy vihar lett a táborunk körül: dörgött, villámlott, úgyhogy autókkal hozták be a mezőny végét, mert a kitett területen a villámlás nagyon veszélyes volt. Mi bent voltunk már a jurtában, és beszélgettünk vagy 2 órát. Jött az a feeling, amiért (is) szeretek itt lenni - annyi mindenről lehet beszélgetni órákon át… Nincs, ami zavarna minket, nincs, ami elvonná a figyelmünket egymásról. Nagyon különleges emberek vannak itt most is, sokan, sokfelé futottak már, de azt mondják, az őrült versenyekben viszem a pálmát. (Gyuri: Miért nem lepődök meg...?)
Mikor elállt az eső, ittam még egy forró csokit, és aludtunk. A jurtában. A sátorhoz képest nagy volt a luxus. Két ágy volt ötünknek, úgyhogy két srác a földön feküdt, egy másik srác az egyik ágyon, én pedig Julie-vel a másikon. (Gyuri: Khm. Remélem is!)
Én nagyon jól, el is aludtam kicsit reggel. Julie viszont nem aludt jól, lehet, nagyon nagy helyet foglaltam. Ötkor szoktunk kelni, kb. 3 óra kell az összecuccoláshoz, reggelihez, és hogy teljesen tisztán hagyjuk el a sátrat - ami követelmény, különben időbüntetést kapunk. A reggelim: először megcsinálom az instant kávémat, aztán az aktuális kásám. Egész jók. Reggeli után még nagyon álmos voltam, úgyhogy egy 20 percet még visszafeküdtem. Később kiderült, hogy lerövidítik a távot az időjárás miatt, mert délutánra megint vihart mondanak. Szóval így 23 km lett a mai nap. Gondoltam, akkor Tanja ma előttem ér be, mert kb. 20 km-nél szoktam elhagyni.
Egy nagy mászással kezdtük. Kb. 5 km volt egy nagy emelkedő felfelé a sziklákon, elég technikás, de gyönyörű. Kis buddhista templomok az út mentén - nagyon hangulatos. Lovakat, birkákat, kecskéket szoktunk látni (ami a nomádoké), de ma még teve is volt. (Gyuri: Azt nem tudjuk, kié.) A hegy után gyakorlatilag végig tudtam futni. Ez tényleg futás lett, mert van olyan „szakvélemény”, hogy a 8 percen kívüli haladás az nem futás, de a hegymászással együtt behoztam a mai napot 7:58-ra. A hegy után már homokdűnék voltak, az elején szerencsére kicsit keményebbek a tegnapi eső miatt, de aztán már süppedősek. Eleinte egész jó idő volt, aztán az utolsó 7 km-re kisütött a nap, borzasztó meleg lett, főleg a homokban. De azért toltam neki. Tanját a 10. kilométernél hagytam el. Végre minden gyomorprobléma nélkül értem be a célba, jól vagyok.
Ilyenkor mindig rögtön átöltözöm száraz topba, rövidnadrágba, letörlöm a fürdetőkendővel magam. Utána megiszom egy GU recoveryt, később megcsinálom a vacsim. A mai menüt nagyon vártam, de csalódnom kellett. Fogalmam sincs miért, de nem oldódott fel a pad thai, tök száraz maradt a tészta. (Gyuri: Ezek szerint nem sikerült a zacskóban Micheline-csillagos minőségű „al dente” megfőzni a fagyasztva szárított tésztás cuccott.) Vacsi után általában fekszünk az árnyékban, én közben próbálom magam vizes borogatással lehűteni. Azt elképzelni sem tudom, hogy lesz a hosszú nap, mert a negyvenek is pokoli hosszúnak tűntek - bár állítólag holnap esni fog egész nap. Nem bánnám. Ha nincs vihar, jobb, mint a hőség. Még éjjel is nagyon meleg van. Sosem volt még ilyen, hogy topban és rövidnadrágban alszom a hálózsákomon kívül…
Ma az első (osztrák Michaela) és negyedik lánnyal (spanyol Marta) beszélgettünk órákat. Nagyon kedvesek - tényleg mindenki az, őszintén drukkolunk a másiknak. Azt mondták a csajok, negyvennek néztek, és nagyon szép vagyok. Na, már ezért megérte eljönni. (Gyuri: Én itthon is folyton ezt mondom, ezért nem kell Mongóliába utaznod!)
Mindig meséltetnek a különböző versenyekről. Kielemeztük a tetkóinkat is. Martának a Lánchíd is rá van tetoválva a karjára, annyira nagy élmény volt neki a Budapest Maraton. Van errefelé valami fűféle, amihez ha hozzáérsz, totál olyan lesz a bőröd, mintha leöntöttek volna savval. (Gyuri: Köszi, én nem készülök Mongóliába.)
Ma volt szerencsém találkozni vele. Ezentúl kerülöm. Ami extra, hogy meg lehet mosni egy kis fertőtlenítős vízben a talpunkat. Az nagyon jó. A vállam mára még csúnyább lett, de kenem, és leragasztom újra. A lábam oké, nem lett több vízhólyagom, csak itt-ott jött le a bőr. (Gyuri: Még jó, hogy csak itt-ott. Kicsire nem adunk.) Délután hatalmas vihar jött. Először szél, ezzel együtt a homok, aztán elkezdett ömleni az eső. Itt ez elég brutál, tegnap is az volt. Jó nagy meló a szervezőknek ilyenkor szétszedni, lebontani, lerögzíteni mindent. Mi bemenekültünk a sátorba, szépen lezártuk, és bentről hallgattuk a vihart. Villámlott, dörgött, de nem izgultunk - sőt, élveztem. Nem mindenki él meg egy ilyen vihart a sivatagban. Egy extra védőréteget is kaptunk a sátrakra. Minden happy volt, egészen addig, amíg el nem kezdtek kiabálni a szervezők, hogy: „Out of the Tent!” Főleg az volt a para, hogy minden cuccunk szerteszét volt, gyorsan össze kellett rakni egy vízálló zsákba. Mikor végre mindenki elkészült a sátorban, mentünk is ki. Aztán meg vissza, mert azt mondták, inkább bent várjunk, amíg jön a busz, amibe be kell szállnunk. A sztori vége, hogy aztán nem lett még nagyobb a vihar - szerencsére lassan elvonult. A sátor belseje viszont olyan lett, mint a tengerpart. Nem vizes, hanem vastagon homokos. De nem estünk kétségbe, Simon kitakarította - a zoknijával. Jut eszembe, Simon mára meggyógyult, visszanyerte az emberi színét, ma már futott, mint a nyúl.
A nagy izgalmak után elrendeződtünk, ittam három forró csokit – miután leragasztottam a lábam – mert baromi éhes voltam. Mivel az éhségem nem múlt el, a holnaputáni kaja felét próbálom most hidratálni – sajnos nem néz ki jól ez sem. Remélem, nektek jobb lesz a vacsorátok. (Gyuri: Ahogy elnézem a hűtőt, nekem nem biztos.)
Ölelés mindenkinek!
A mai szakaszon Szilvi 2 óra 55 perc alatt ért célba, egyébként változatlan volt a beérkezők sorrendje, így Szilvi továbbra is a második helyen áll. Szerdán egy 80 km-es táv vár a versenyzőkre, rajt reggel 8-kor (itthon hajnali 2-kor).
L. Gyuri
Fotó: Racing the Planet