Gobi March - 2 nap a rajtig
Egyszerűen nem tudom megszokni. Pedig már sokadszor csinálom. Újra ott ülök a zsákom mellett, és próbálom belegyömöszölni az egy hétre szükséges felszerelést. Minden, ami kellhet – étel, ruha, hálózsák, fejlámpa, remény – most ebbe a pici zsákba kerül. És amikor végre összehúzom a cipzárt, jön a következő gondolat: „Hogy fogok ezzel futni...?”
A nappal kegyetlenül forró, az éjszaka pedig nagyon hideg – és én tudom, hogy ezekben az extrém körülményekben kell majd helytállnom. Hogy napokon át csak én leszek, a természet, a gondolataim… meg persze a hátamon ez a kis világ, amit most magammal viszek.Mégis újra itt vagyok. Mert bár minden verseny előtt azt érzem: „ez lehetetlen”, pont ez benne a csoda. Hogy újra és újra nekiindulok a lehetetlennek. És valahol a kétség és az izgalom határán megjelenik az, amit keresek: az igazi kaland. Holnap lemérik a zsákunkat. Aztán elvisznek minket 400 kilométerrel arrébb a Góbi sivatagba, és onnan indul az út. Egy hét önellátás, kihívás, fáradtság, szépség – és minden, amiért igazán érdemes élni.
A gyomromban pillangók.
A szívemben tűz.
A fejemben kérdések.
A lelkemben válaszok.
Holnap indulunk.