Futás a koraszülöttekért

2021.10.26 10:39

A Koraszülött Alapítvány nagyköveteként nem kérdés, hogy részt vegyek-e egy futóversenyen, ami az alapítvány munkájára hívja fel a figyelmet, illetve nevezésünkkel jótékony célt szolgálhatunk. Az Ultrabalaton után 3 héttel nem voltam benne biztos, hogy egyéniben induljak-e, de mivel semmilyen problémám nem volt, gondoltam, lefutom mind a 66 kilométert - különben is olyan szép a pálya, hogy sajnálnám bármelyik részt kihagyni. Ez egy olyan verseny, amit mindenkinek szívből ajánlok a jövőben. Zalaegerszegen van a rajt, a cél Keszthelyen. A visszaszámolás közben szívdobogást hallani, majd amint felsír egy újszülött, elindul a mezőny, egy darabig a szirénázó Koraszülöttmentőt követve. Minden verseny rajtja érzelemdús, de ez különösen az.

Körülbelül az út fele aszfalt, a többi abszolút nem technikás terep. Emelkedő azért van bőven (1100 méter), a kilátás pazar, az útvonaljelölés tökéletes, a frissítőpontokon nagyon kedvesek. (Az egyik hegygerincen még privát frissítőpont is volt, ahol pálinkával, kolbásszal kínáltak. Nem árulom el, elfogadtam-e valamit...) Nekem ez most igazi örömfutás volt. Talán életem első ultrája, ahol a második felére maradt annyi erőm, hogy gyorsabban fussam, mint az elejét. Beszélgettem, ha épp volt kivel, ha egyedül voltam pedig élveztem a napsütést, gyönyörködtem az ősz színeiben. Egyszer csak arra eszméltem, hogy már nincs 10 kilométer sem a célig... azt hiszem ez valami tökéletes flow volt. Végül 6 óra 14 perc alatt (5:48-as átlag) értem célba, amivel megnyertem a versenyt.

Külön örültem annak, hogy kis futócsapatom jó része belelkesedett, és bár az idei évre már nem sok mindent terveztünk, hét egyéni indulóval és egy csapattal képviseltettünk magunkat, beleértve a „tiszteletbeli” tagjainkat is. Hatalmas élmény volt a csapatom tagjait befutni látni. Nagyon büszke voltam rájuk!  Az eredményhirdetésen az alapítványi „munkámat” elismerő oklevelet is átvehettem, amire igazán nem számítottam, hisz számomra öröm és megtiszteltetés, hogy egy ilyen fontos és elismerésre méltó munkát végző alapítvány működésére hívjam föl a figyelmet – de hálás szívvel köszönöm! Kövessétek az … alapítvány munkáját, és ha tehetitek (pl. a személyi jövedelemadótok 1%-ával) támogassátok őket - megérdemlik!

 

Köszönet kiemelt támogatómnak, a Szerencsejáték Zrt-nek!