Antarktisz Ultra, 4. és 5. nap - élménybeszámoló
Élménybeszámoló Szilvitől
Ma hajnalban kaptam meg Szilvi leveleit, melyben az utolsó két napjáról mesél. Mit ne mondjak, élménydúsak voltak ezek is…
Kezdjük a hétfő délutánnal, mely a szervezők szerint az addigi legnehezebb nap volt a hideg, havas-jeges eső és mély hó miatt. Ez volt az a hatórás szakasz, amely után tévesen jelentek meg az eredmények, és a kanadai, valamint a japán futónak eggyel több kört regisztráltak az első két helyen, miközben Szilvi ugyanannyi kört futva előttük ért be. Ennek a hibának az okát nem tudom, az biztos, hogy kedd este korrigálták az eredményeket. Szilvi így írt erről a napról: „A mai futás elég cifra volt. Szerintem majdnem mindenki hasonló passzban volt a rajt előtt, mint én. Nem a legjobban. Csendben ültünk egymás mellett a csónakban, ami a partra vitt minket, fagyos szél járta át a társaságot, az arcunkba csapódtak a havas vízcseppek, az ég borús volt, a csónakot dobálták a hullámok, mi meg olyan fejjel ültünk ott, mint az elítéltek, akiket épp most visznek ki életük utolsó fejezeteként egy világvégi szigetre. Ráadásul kiderült, hogy nem ússzuk meg egy gyors kivégzéssel, hanem szép hosszú és fájdalmas dolgok várnak ott ránk. Már mindenki megbánta a bűnét, hogy benevezett erre az őrületre, de késő volt már a sopánkodás, nem volt visszaút. A pálya a már a szokásos, térdig havas volt. Abban biztos vagyok, hogy aki kijelölte, tuti sohasem fut, csak hegyet mászik. A 2 kilis körön közel 100 méter szintemelkedés volt. Az első kört nem kapkodtuk el, immár rutinosan próbáltuk letaposni a havat. Nem sikerült jó munkát végeznünk: a beszakadások miatt a nyomvonalban gödör, gödröt követett, olyan volt, mintha ügyesen elhelyezett csapdák lettek volna. Nem rohantam az elején, na nem a megfontoltság miatt, hanem mert estem-keltem, mint mindenki más is. Közben esett a havas eső és nagyon fújt a szél a pálya tetején (a nagyon helyett más jelzőt használt Szilvi), úgyhogy szemüveget húzni nem tudtam, mert a vízcseppektől nem láttam, így a vakon futás helyett a hóvakságot választottam. Közben azt matekoltam, hogy a második helyezett japán lánytól max. 1 kört kaphatok, hogy a nap végén még nálam maradjon a „leader” sárga trikó. ( A versenynap előtt szűk 3 kilométere volt az előnye Szilvinek.) Így aztán, ahogy tudtam, figyeltem, és haladtam a japán lány mögött. Eleinte távolabb volt, majd fokozatosan közeledtem felé, és a 9. kör környékén hagytam el. Ettől elég jó lett a kedvem. Az első körökben Mikivel haladtunk, káromkodtunk rendesen. Nem vagyok rá büszke, de olyan ideges voltam a jeges eső miatt egyre csúszósabb pályától, hogy megkértem, ha túl leszünk a napon, adjon egy cigit. Persze erre nem került sor. (Mikor Szilvi nagymenő gimnazista volt, gyakran rágyújtott. Mostanában ha „idegállapotba kerül”, néha azt mondja, hogy most el kellene szívnia egy cigit. Ahogy visszagondolok az elmúlt évekre, ez az állapot sosem a futással volt kapcsolatos - hanem inkább velem… Aztán persze sohasem gyújt rá.) A kezdeti idegbaj után lehajtottam a fejem, összeszedtem a pályán szétszórt gondolataimat, elengedtem a nehézségeket, amin úgysem tudtam változtatni, csak a feladatra fókuszáltam, és csináltam amit kellett: mentem, amíg nem szóltak, hogy vége. Kiástam a zsákom a hó alól. (Amiről talán még nem volt szó: ahogy a képeken is látszik, kb. 5-8 kg-os zsákot cipel Szilvi a futások alatt, ebben van a kötelező felszerelés egy része, innivaló, ennivaló, túlélőfólia, stb. Ugyanakkor minden nap ki kell vinniük egy másik zsákot is a szárazföldre, amiben részben plusz ruhák vannak, részben pedig olyan cuccok, amit csak akkor kell használniuk, ha valamilyen váratlan helyzet miatt nem tudnak visszamenni a hajóra, és kint kell aludniuk a szigeten - pl. hálózsák, derékalj. Ez utóbbi zsákról írt Szilvi, amit ki kellett ásnia a hó alól.) Nagyon fáztunk, mert csurom vizesek voltunk. A havas zodiacban ülve a visszafelé úton, az esőben, szélben arra gondoltam mennyi mindent ki lehet bírni távol a komfortzónától.
Mikor visszaértünk a hajóra, a szobában tűnt fel, hogy elveszett a kis plüss vizslám, de szerencsére megint meglett. (Omg! Ha ez így megy tovább, előbb-utóbb el fog veszni…És akkor mi lesz?) A megtaláló javaslatára nevet is kapott: M&M. Ebben így Mangó és Marcipán is benne van. A szigeten láttunk fókát. Ez volt az első, mióta itt vagyunk. Lenyűgöző. Jó sok pingvin is rohangált a pálya mellett. Nagyon cukik, főleg, mikor a kerek pocakjukon szánkóznak, nagyon be tudnak gyorsulni. (Úgy látom, visszatért a pingvinek iránt érzett szeretet.) Érdekesség, hogy továbbra is minden nap le kell fertőtleníteni a cipőnket, csizmánkat, hogy ne hurcoljunk fertőzést a szárazföldre.” Ötödik nap, azaz a kedd reggeli szakasz élményei, mikor öt órát futottak a versenyzők, és Szilvi nyert 31,5 kilométerrel: „Ma fél 5-kor keltem, keveset és rosszul is aludtam, mert viszonylag késő volt, mire a hétfő délutáni szakasz után visszaértünk a hajóra, megvacsoráztunk és ágyba kerültünk. 5-kor volt reggeli, fél 7-kor ment ki velünk a zodiac. Ma másfél kilis körünk volt, nekem a 31,5 km-ben 1260 szintet mért a Garminom. Viszonylag könnyebb volt a pálya, kevésbé volt mély a hó, csak olyan 15-20 cm lehetett. A többi csaj nagyon bekezdett, de minimum 1 körrel többet mentem mindenkinél a végére. Szóval, zajlik a küzdés a helyezésekért rendesen. Amúgy nagyon kész vagyunk már. Amit korábban is írtam, igyekszünk kevesebb folyadékkal menni, senki sem mer sokat inni, inkább isszuk a töményre kevert izót, az én gyomrom már elég nehezen is bírja. Ma is csurom vizesek lettünk a futás végére. (Hát, nem egy Halálvölgy, az biztos...) Mindig próbáljuk szárítgatni a cuccainkat. Ennek megfelelően olyan szag van a szobában, mintha beköltözött volna egy csomó pingvin. Ma vettem egy tengeribetegség elleni tapaszt, hátha nem lesz annyira hányingerem. Ebéd után próbáltam pihenni, de nem tudtam aludni. Ég a szemem. Délután sokat nézegettem a családi képeket a telómon. Jó volt látni mindenki. Hatalmas ez a kaland, de már nagyon hiányzik mindenki.
Este végre kiderült a további program. Szerdán pihenőnapunk lesz, és csütörtökön hajnalban futjuk le az utolsó etapot, ami a tervek szerint dupla hosszúságú lesz. Próbálok minél többet pihenni, aztán az utolsó futásba mindent beleadok. Szurkoljatok, hogy sikerüljön! Szilvi” Ahogy Szilvi is írta, a tervek szerint (magyar idő szerint) csütörtökön 9 órakor veszi kezdetét az utolsó, hatodik szakasz, mely a körülményektől függően akár 8-9 órát is tarthat. Szilvi 146,9 kilométerrel vezeti a női mezőnyt, előnye 4,4 km az őt üldöző japán Watanabe, és 6,3 km a kanadai Swart előtt. Biztos nehéz megválasztani a megfelelő taktikát úgy, hogy az ember nem tudja, hány óráig fog tartani a verseny, én arra tippelek, hogy a japán és kanadai hölgy nagyon be fog kezdeni, hisz nem tudhatják, mennyi idejük van befogni Szilvit, afelől azonban nincs kétségem, hogy Szilvi erre (is) felkészülve szemmel fogja őket tartani, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy akár az utolsó erőtartalékait is előkaparva megtartsa az első helyet.
Kemény küzdelem lesz, az biztos!
Szurkoljunk Szilvinek és Mikinek is! Lubics Gyuri