Csak egy futás
Közel két hetet töltöttünk Marokkóban, ahol egész másként teltek a napjaink, mint itthon. Csendesebben. Nem volt pörgés, nem volt rohanás. Egymásra figyeltünk, úgy igazán. Hazatérni ilyenkor mindig furcsa. Tegnap éjjel érkeztünk, így most nehéz elkapni újra a fonalat, visszazökkenni, még akkor is, ha az segít, hogy ma már mindketten rendeltünk, sőt Gyuri ma ügyeletes is. Reggel mégis csak kóvályogtam a házban. Néztem a tennivalókat, de egyikhez sem tudtam igazán hozzányúlni. Fejben még valahol félúton voltam a sivatag és az itthon között. És akkor Gyuri bedobta a nap legjobb ötletét: „Tudod mit? Menjünk ki futni.” Kimentünk. És onnantól szépen, lassan beindult a nap. A futás nekem mindig kapaszkodó. Segít megtalálni magamat, rendbe tenni a dolgaimat – kívül és belül is. Kitisztítja a fejem, helyre teszi az érzéseket, visszahoz a jelenbe. Van, amikor nem válaszokra van szükség. Csak egy futásra.
