Cocodona 250 beszámoló - a verseny előtti napok
Lassan kezdem kipihenni magam a verseny után, és összeszedni a gondolataimat az elmúlt időszak történéseiről. Arra gondoltam, első körben mesélek nektek az előzményekről – hogyan indult ez az egész, és milyen út vezetett a rajtvonalig.Úgy kezdődött, hogy december elején felkerültem a Cocodona250 várólistájáról az indulók listájára. Azóta pedig csak ez járt a fejemben. Évek óta próbálok olyan versenyt választani, amire a jelentkezés pillanatában még nem vagyok kész. Innen indul a valódi munka: megtervezni, hogyan válhatok a teljesítésre képes versenyzővé.
A Cocodona250-re való felkészülés során gyorsan kiderült, hogy nálam a leggyengébb láncszem a combfeszítők ereje. Ezen dolgoztunk tudatosan: köszönöm Judit Kollernak és Kriván Andrásnak a profi szakmai támogatást! Erősítés, sok szintgyűjtés – hiszen 413 km-re 12 000 méter szintemelkedés jut a Cocodonán. Nagy segítségemre volt ebben a Technogym futópad is: a nappaliban is tudtam „hegyet mászni”. December eleje óta 2550 km-t futottam és 61 150 méter szintet gyűjtöttem. Zalából ez nem mindig volt egyszerű – sokszor kellett kreatívan logisztikázni. Bár szerettem volna pár hosszabb hétvégét Ausztriában és Szlovéniában edzeni, de a rendelés és a családi dolgok miatt ez nem jött össze. Voltak a börzsönyi hosszúk és a jól ismert Keszthelyi-hegység. Rendelés után autóba ülni, majd Edericsen órákig körözni – sokszor kellett hozzá egy jó adag fejmunka is…
Folyamatosan dolgoztam az izomerősítésen (heti 2-3 alkalommal), a mobilizáción (legalább hetente egyszer), és bár célom volt pár kilót felszedni, ennyi edzés mellett ez nem sikerült, de némi izomtömeg azért felkerült. A versenyt hónapokon át „tanultam” – videókat néztem, checkpoint neveket memorizáltam, Time on Trails-ben terveztem meg az időket, persze a korábbi 200 mérföldeseim tapasztalatait is beépítettem.
A 4,5 napos célidőm reálisnak tűnt. Az utolsó hetekben már csak a verseny járt a fejemben. Közben kiderült, hogy Bogárdi Szilvia és Jakabházy Miklós is csatlakozik a csapathoz – így jöhetett a közös tervezés: ki, mikor fut majd velem, hiszen 125 km után már kísérő is futhat a versenyzővel. Tudtam, hogy Gyurival és Mikiékkel teljes biztonságban érezhetem magam, nekem elég ha a haladásra koncentrálok, más minden rendben lesz.
8 nappal korábban érkeztünk a helyszínre, az időeltolódás nem okozott gondot. A verseny előtti napokat pályabejárással és két nap kirándulással töltöttük – ez utóbbi különösen jól jött, mert segített kicsit kikapcsolni a fejemben folyamatosan zakatoló versenygondolatokat. A rajt előtti nap felvettük a rajtcsomagot. Hihetetlen volt ott állni a Black Canyonban a rajtkapunál, ahol annyiszor elképzeltem már magam…
