A siker útja
„A siker jobbára azon múlik, hogy akkor is kitartsunk, amikor mások már feladták.” Egyik kedvenc idézetem ez, a honlapom nyitólapján is ezt olvashatod. Azt hiszem, az egyik legfontosabb tulajdonságom, ami azzá tett, aki vagyok: a kitartás. Például 17 évesen, amikor a számomra abszolút érthetetlen fizikából kellett felvételiznem az orvosi egyetemre, minden túlzás nélkül százszámra oldottam meg a fizika feladatokat, és közben nem azon rágódtam, hogy mennyire utálom, és inkább tanulok tovább a kedvenc - kémia - tantárgyammal (akkoriban kötelező volt a fizika-biológia felvételi). Tudtam, ha orvos szeretnék lenni ez az útja. Csinálni, zokszó nélkül. Ugyanez a mentalitás kellett az orvosi egyetem elvégzéséhez, az éjszakákon át tartó tanulásokhoz.
Ha látod a célt, tudod milyen út vezet oda, egyszerűen csak menni kell rajta.
Nehézségek mindig lesznek. Amikor elbizonytalanodsz, úgy érzed gyenge, kevés vagy. Ilyenkor vagy elképzeled a célt és nem adod fel, csinálod tovább, vagy felsorolsz pár meggyőző érvet magadnak: „nincs időm, rossz a genetikám, mások ügyesebbek nálam”, és óhatatlanul választasz egy könnyebb utat: ami nem a célodhoz vezet. De tudnod kell, ott is jönnek majd nehézségek, akadályok. És ekkor már „rutinból” megint a könnyebb útra lépsz: simán abba lehet hagyni, kiszállni, és megmagyarázni. Közben persze azt látod, hogy vannak, akik elérik, amit te szerettél volna...persze. Ők azok, akiknek könnyű. Akik okosabbak, jobb a családi hátterük, van otthoni segítségük, edzőjük, biztos van egy csomó pénzük, vagy nem is tudod miért, de nekik könnyű. Nem látod őket éjszakázni, hajnalban kelni, egész nap tanulni, úgy felnőtté válni, hogy még a családi ünnepekkor is alig vannak a többiekkel, mert tanulnak. Nem buliznak, mert edzenek másnap hajnalban. Lehet, hogy nem a legjobb családból származnak, csak eldöntötték, más utat választanak. Egyértelmű, hogy vannak emberek, akiknek esélyük sincs a másik utat meglátni, de lássuk be: általában nem az útkereséssel van a baj - az emberek jó része feladja céljait az első akadályok után. Nem fog lefogyni, nem tud egészségesen élni, nem tanul, nem fog rendszeresen mozogni, túrázni, futni, nem teszi le a poharat, a cigarettát. Inkább sajnálja magát, és utálja azokat, akik eljutottak oda, ahová ő szeretett volna.
Mostanában – pár héttel a sarokműtéteim után – nagyon nehéz újra futni. Elvékonyodott a vádlim, nehezen mozog a bokám, lassú tempónál is magas a pulzusom. De csinálom, mert szeretném újra átélni a futás örömét, szeretnék újra libabőrös háttal a rajtvonalban toporogni, szeretnék egy befutóérmet, övcsatot a kezemben szorongatni, azt meghatódva nézegetni, miközben arra gondolok: igen, megérte!
Arra biztatlak, hogy legközelebb, mikor Te is nehézségbe ütközöl, gondolj arra, hogy ez természetes, ne add fel az álmaidat, csak higgy magadban, és csináld tovább!