Antarktisz Ultra - győzelem

2022.12.01 16:42

Igen, megvan! Szilvi megnyerte az Antarktiszon megrendezett ultrafutó versenyt!

A 6 szakaszból álló verseny során a résztvevőknek minél több kilométert kellett futniuk az Antarktisz különböző területein kijelölt pályákon. Szilvi a második napon vette át a vezetést, végül 197,3 kilométert teljesített összesen. A napi szakaszok közül a legrövidebb négy órán át tartott, a leghosszabb pedig hétig – ez utóbbi volt a mai szakasz, amit Szilvi nyert 50,4 km-rel. Összesítésben második a japán Watanabe lett 190,5 km-rel, harmadik pedig a dél-afrikai Reynolds 187,7 km-rel. A másik magyar versenyző, Roskovics Miklós szintén kiválóan futott, ő 200,5 km-es eredménnyel 5. helyezést ért el.

Szilvi leírása szerint talán élete legnehezebb versenye volt ez, a futóknak meg kellett küzdeniük a fagypont alatti hőmérséklettel, a viharos erejű széllel, a mély hóval és jelentős szintemelkedéssel is, miközben a hátukon lévő zsákban kellett cipelniük minden kötelező felszerelésüket. (A pingvinekről már ne is beszéljünk... )

A Racing the Planet elnevezésű sorozat „The Last Desert – Antarctica” versenyén 23 ország 43 versenyzője (köztük 18 nő) indult, és kizárólag olyan tapasztalt ultrafutók vehettek részt rajta, akik már legalább két 250 kilométeres sivatagi versenyt teljesítettek. Szilvi az Atacama-sivatagban és Namíbiában futott le sikeresen két ilyen versenyt, ezekkel szerzett jogot az indulásra. Szilvi győzelme – szerintem - azért is nagy szó, mert borzasztóan fázós, sokkal jobban kedveli a meleg körülményeket, pár hete például még a hőmérsékleti szempontból másik végletet jelentő versenyen lett harmadik Utah-ban, ahol 385 kilométert futott a sivatagi forróságban. Természetesen amint megkapom Szilvi beszámolóját az utolsó napról, megosztom veletek. A tervek szerint a hajójuk holnap reggel indul vissza Ushuaiába - az argentin kikötővárosba, ahonnan kilenc napja elindultak. A visszaút két napig tart majd, várhatóan vasárnap reggel fognak kikötni. Szilvi még aznap indul is haza, és ha nem jön közbe semmi váratlan, akkor Szilvit a télapó fogja meghozni -  legalábbis én ezt kértem tőle. Ki is rakom majd a csizmám az ablakba, remélem, a virgácsok mellett Szilvi lesz majd benne. Ha lesz kedve egyáltalán mostanában bármiféle hótaposóba bújni… De az még messze van, addig még jelentkezem Szilvi levelével.

Nagyon szépen köszönjük a rengeteg jókívánságot, buzdítást!

Lubics Gyuri