2021

2022.01.03 17:34

2021-et a szokásos zalaegerszegi  hegyi maratonnal búcsúztattam. Nem ment jól, valahogy nem az én napom volt a tegnapi, mégis boldog voltam, mert a verseny közben eszembe jutott, hogy egy éve még 20 kilométer sem tudtam futni, csak nagyon lassan, és épp a műtéteimre vártam. 2021-ben megtanultam újra járni, futni, elkezdtem bringázni, és megpróbáltam úszni - inkább kevesebb, mint több sikerrel. Olyan versenyeket teljesítettem, melyekről azt hittem, hogy a műtétek évében közelükben sem leszek (pl. NN Ultrabalaton  , Korinthosz Ultra Running Race , Fifty Church). Rengetegen segítettek ebben, a családom, barátaim, Koller Judit, aki már ha jól számolom több, mint 8 éve segíti az edzéseimet, ha kell erősítéssel, ha kell rehabilitációval.

Az új évet pedig úgy kezdtem, ahogy a tavalyit befejeztem: barátokkal egy félmaratont futva.

Sok tervem van erre az évre a sport terén, de az első és legfontosabb egészségesnek maradni, élvezni, amit csinálok és persze segíteni a csapatomat a céljaik elérésében. 

Boldog új évet kívánok mindenkinek!